Ebben a világban egyre inkább szükség van pszichológusra. Ez sajnos a gyerekekre is igaz.

Éppen ezzel a trenddel ment szembe az oktatásirányítás, amikor úgy döntött, hogy csak horribilis mennyiségű diákra jut egy főállású iskolapszichológus. 2012-ben csak ezres nagyságrendű iskoláknak járt teljes állásban. A többi pedig ingázhatott több intézmény között...

Mindeközben többen felálltak, amikor megszellőztették a várható döntést, és elmentek a pályáról. Pedig már akkor is volt hiány iskolapszichológusból. Ezzel a lépéssel csak a hiányt lehetett elfedni. Vagyis, a döntés sem szakmai alapokon dőlt el. Megint csak egy létező problémát akartak elseperni, mint a kötelező tanórák megemelésével.

Közben ráhúzták az életpályamodellt, miközben az érzékeny információk miatt a gyakorlatban alkalmazhatatlan az egész erre a speciális ágazatra.

A gyerekek számára pedig bizonytalan lett a pszichológiai ellátás. Nem lehetett tudni, hogy melyik napon lesz bent a szakember, és melyik nap lesz valahol máshol. Miközben, akinek ténylegesen szüksége van rá, annak bármely napon rendelkezésre kell állnia. Mivel ez nem áll fent, ezért ezzel sérül az oktatáshoz való joga az érintett diákoknak. A lelki egészség biztosítása ugyanis az egyik legfontosabb alapja lenne a tanulásnak is.

A megoldás természetesen egyszerű, vissza kellene állítani az intézményenkénti iskolapszichológusi rendszert. Ahol pedig igény van rá, ott egynél több szakember kell alkalmazni. Lehetőleg addig, amíg elég pszichológus áll rendelkezésre, mert belőlük is egyre kevesebb van, mivel a pálya nem a legvonzóbbak közé tartozik itthon.