„A szakértőkből kéne párttagot csinálni, és nem a párttagokból szakértőt!” (Hofi Géza)

Ha megkérdeznék, hogy 1990 óta mikor volt a legnehezebb a szakmai párbeszéd és kommunikáció a kormányzattal: bármikor. Valahogy sosem vették alapnak, hogy a szakemberek értenek is ahhoz, amit csinálnak.

Sajnos most is – pedig kétharmados többséggel könnyebben manőverezhet egy kormányzat – hiányzik a tényleges szakmai kommunikáció.

Nincsen semmilyen hivatalos és állandó egyeztető fórum, ahol a szakmai részvevők, és a politikai képviselői, akiknek nem mellesleg szakembernek is kellene lennie, megbeszélhetnék az oktatás aktuális problémáit, hosszútávú stratégiáit.

Viszont döntések születnek, amelyek gyakran ellentétesek lesznek a kívánt célokkal, vagy éppen a cél árt az oktatásnak. De meghallgatásra nem számíthatnak az érintettek. Azt, hogy figyelembe vegyék a véleményt, meg pláne nehéz elérni.

Sem a szülők, sem a diákok, sem a tanárok nem tudják hivatalos, és független fórumon egyeztetni álláspontjukat a kormányzattal. Ez pedig erősen sérti az oktatás részvevőinek érdekeit. Lehet, hogy véletlenül, lehet hogy okkal. De ez nem derül ki, hiszen sokszor titookban marad a mögöttes döntési folyamat és cél. Mintha valami hadititok lenne. Csak a végeredmény, hogy íme, ez van.

Persze, lehet jönni azzal, hogy mi van egy vállalatnál. De egy vállalatnál más a helyzet. Ott valamit eladnak, annak van egy stratégiája. Annak is megvannak a megfelelő szakemberei, akik elmondják, hogy mi a véleményük. Valószínű ott hallgatnak is rájuk. Erősebb a fennmaradási érdek, mint az ego. És a célokat nyíltan közlik a többiekkel. Ha nem jó valakinek, elmegy. Ha emiatt munkaerő hiány lesz, kénytelen lesz stratégiát váltani a vállalat, hogy legyen elegendő alkalmazottja. Nézzük meg, az oktatásban van-e elegendő alkalmazott…

De bele mehetnék abba is, hogy vállalatnál van tulajdonos, diktál. Az államnak nincsen birtoklója. Közügy, mindannyiunké. Így mindenkinek van beleszólása. Elvégre a vezetők (és nem hatalom gyakorlói, mert demokrácia van) képviselnek minket, van beleszólás. A tanároknak is.

A megoldás egy hivatalos egyeztető fórum lenne, ahol a kormányzat elmondja a szándékait, amit az érintettek: tanárok, szülők, diákok, és bizony a munkaadók, civil szervezetek. Ez közös ügy. Nincsen pártállása. Így még a mindenkori ellenzék véleménye is fontos. Az itt született megegyezések meg kötelező jellegűek kellene, hogy legyenek. Emiatt a feladat miatt is látszik, hogy miért kellene önálló minisztérium az oktatásnak.

Annak is, hogy a véleményeket hitelesen adja közre a közmédia. Ez annyira fontos közügy, hogy mindenkinek esélyt kell biztosítani, hogy minden szereplő véleményét megtudja. Akár politikusé, akár civilé.

Az oktatási párbeszéden mindenképpen változtatni kell, egyrészt, hogy valóban szakemberek tudása határozza meg az oktatást, másrészt, hogy a nyilvánossággal mindenki részt vehessen annak alakításában.